Higgyétek, hogy megbolondultam

Vajda János és Bartós Róza

Az 53 éves Vajda János 1880, június 28-án egészségügyi sétát tett a Duna-korzón, amikor találkozott a 19 éves Bartós Rozáliával és annak katona bátyjával. Másnap a költő megjelent a Bartosék lakásán. Aztán egy kis időre rá, a költő hamar két verset írt Rózához. A Rozamunda versek megtették hatásukat, és fél év furcsa jelenetekkel teli udvarlás után – rosszat sejtő anyja tiltása ellenére – a lány feleségül ment a költőhöz.

A bajok már nászéjszakán elkezdődtek. Az ugyanis elmaradt. Bejelentette, hogy másnap elviszi majd Rózát egy orvoshoz, aki megállapítja, hogy szűz-e még, mivel neki egész életében nem volt tisztességes nővel dolga, és most biztosra akar menni. No, nem azért, mondta, mintha lenne bármilyen férji szándéka Rózával, mondta: valójában csak örökbe akarja fogadni. Gyereket úgysem akar, mert az csak úgy járna, mint Petőfi Zoltán. Rózának ez már sok volt: „Minek nősültél meg, minek volt az a sok rettenetes háborgatás teljes 6 hónapon keresztül?”. Vajda erre nem szólt semmit, csak magára zárta az ajtót. Róza végigzokogta az éjszakát, másnap haza akart költözni, mire Vajda revolverrel fenyegetőzött. Róza maradt. Hamar rájött, hogy férje nem normális, de rajongott a verseiért.

Még teljes 2 évig viselte a különös házasság minden keservét. Megvolt az igazoló szüzességvizsgálat is, de szex továbbra sem volt, elképesztő jelenetek annál inkább. Volt, hogy a költő le akart lőni egy verklist, mert túl hangosan játszott az ablak alatt. Máskor éjnek évadján megpróbálta felkelteni feleségét, hogy meztelenül táncoljon, amíg ő verset ír. Utcai verekedések, eladott zongora, meggyilkolt kanári: minden nap valami borzalom.

A végén elváltak. Az sem könnyen: Vajda a bíróság előtt megvádolta feleségét, hogy prostituált volt a házasságuk előtt. Róza ennek ellenére válás után is segítette, ha úgy adódott. De így is, Bartos Róza a költő hűtlen feleségeként vonult be az iskolai tankönyvekbe.

Vajda János

ROZAMUDA 

-részlet-

Szemedből mindent megtanultam.

Előttem nincs többé titok.

Higyjétek, hogy megbolondultam:

Azt mondom, én mindent tudok.

Öröklét, elmulás, istenség

Rejtélyeit mind ismerem.

Mind, mind együtt van, semmi kétség.

Egyetlen szóban: szerelem.

Halljátok hát, jegyezzétek meg:

Az öröklét egy pillanat,

Az, melyet egy pár szép szemfénynek

Üdvözitő kegyelme ad.

Örök időknek minden üdve

E pillanatban benne van.

És hogy ez így van fönn eldöntve,

Bölcsen van az, jóságosan.

Hosszú, unalmas halhatlanság,

Minek viselnők terhedet?

Ha ez az egy perc, oh boldogság!

Egyszerre mindent kifizet?

Az elmulás, halál? - Csalódás.

Ki szeretett, szeretve volt,

Megőrzi létét egy mosolygás,

Mint csillagot az égi bolt.

(...)

Ha, kinek végtelen hatalmad,

Én szép felségem, édesem,

Kizárólagos szabadalmat

E találmányra adsz nekem?

(1880)

 Vissza»