Szendrey Júlia és Horváth Árpád
Szendrey Júlia 18 éves volt, amikor megismerte Petőfi Sándort, 19, amikor hozzáment feleségül, 20, amikor gyereket szült neki, és 21, amikor elveszítette. Onnantól kezdve a holt költő felesége volt egész életében, bármit próbált is tenni ellene. Szerelmük olyan volt, mint bármelyik húszévesé, nagy egymásra találások és összezördülések sorozata.
Júlia főállású forradalmárként vett részt az eseményekben. A férj ritkán látogathatott haza, hol a képviselőválasztás, hol a katonai szolgálat foglalta le. A befejezés ismert: jött Segesvár.
Júlia 1850-ben még szilárdan hitte, hogy Sándor életben van. Úgy gondolta, Törökországban kell kerestetnie, csak hogy Haynautól nem kapott kiutazási engedélyt. A helytartó bizalmi emberéhez, Franz Liechtenstein herceghez fordult segítségért, aki az útlevéléhért cserébe többet remélt a fiatal özvegytől. Lakásán többször meglátogatta, s felajánlotta, hogy Bécsbe költözteti. A pletykák azonnal elindultak: Petőfi özvegye egy császári főtiszt szeretője.
Megijedve a híresztelésről máshonnan kért segítséget. Levelet írt Horváth Árpád egyetemi tanárnak, s kérte, hogy utazása előtt látogassa meg. Rövidre vágott hajjal, nadrágban, indulásra készen fogadta. Egy csomagot adott át történésznek, azzal, hogy ha nem térne vissza, égesse el: korábbi naplói és Sándor levelei voltak benne. Horváth megpróbálta lebeszélni a fiatal nőt, s közben udvarolt neki. Júlia először ellenállt, majd Horváth számára is váratlanul elfogadta a férfi közeledését. Sőt, egyetlen nap leforgása alatt hozzá is ment a professzorhoz.
Régi barátai – köztük Arany János is – ellene fordultak, mert „meggyalázta” Petőfi emlékét, s az új kapcsolat nem sokáig kárpótolta ezért. Bár 4 gyereket szült férjének, csak szenvedett a házasságban. Horváth folyamatosan megcsalta, verte, s Júlia naplójának tanúsága szerint szexuális perverziókra is rá akarta venni, amit ő elutasított. Eközben folyamatosan írt. Ő ültette át először Andersen meséit.
Megelégelte a pokoli házasságot, és elköltözött a férjétől. Egy Tóth József nevű tanító udvarolt neki, de komolyabb kapcsolatra már nem maradt idő. Júlia ugyanis nem sokáig élhetett szabadon: méhrák támadta meg, amely 1868-ban, 39 évesen súlyos kínok után el is vitte.
Szendrey Júlia
HALÁLOS ÁGYÁN ÍROTT LEVELE APJÁNAK, SZENDREY LŐRINCNEK
(…) Hogyha csak fogalma volna kedves jó Atyámnak mindarról, a mit én kezdettől fogva Árpád mellett szenvedtem, bizonyára méltányolná azt, hogy oly sokáig bírtam azt elviselni, a nélkül, hogy panaszaimmal terhére lettem volna, vagy a világot bele avattam volna szenvedéseimbe (…) Úgysem számolok én többé boldogságra, gyönyörökre e világon, nem számolok annyival inkább, mert nem hiszem, hogy e borzasztó bajból kigyógyulva, valaha még egészséges lehessek. (…) nem tartozom-e a legnagyobb hálával és elismeréssel azon embernek, ki e keserves helyzetemben, ily kínos és utálatos betegség mellett a legnagyobb kitartással, lankadatlan szolgálatkészséggel, önkényt, minden kötelezettség nélkül ápolt és viselte gondomat, a mennyire csak tőle telt, s hogy egyszerűn mindent kimondjak, csak azt óhajtja jutalmul, hogy életét az enyémhez köthesse, hogy ezután nem lopva és titokban, de nyiltan és joggal ápolhasson és lehessen könnyebbségemre szerencsétlen helyzetemben. (…) nem fog-e kedves Atyámnak is megnyugtatásul szolgálni, ha tudja, hogy hozzájárulásával utolsó napjaim kínjait hű gondviselés és szeretetteljes ápolás enyhítette? Ha pedig az istennek úgy fog tetszeni, hogy e hosszú nyavalyámtúl végre megszabadít s vissza adja egészségemet, (…) nem lenne-e kedvesebb és boldogabb látvány kedves jó Atyám előtt, ha látni fogja, hogy végre elégedetten és nyugton folynak napjaim, mint még eddig soha sem. (…) nem volna, mit megbánnék, vagy szememre hányhatnék, mert hiszen nem voltam-e eddig is a legszerencsétlenebb nő a világon, s ha ismét az lennék is, csak az elébbenit folytatnám. (…) A mi a világot illeti, az - az igaz - fog egy darabig rajtam rágódni, miként eddig is már ezerszer tette, úgy szólván minden lépésnél, mit ez életben tettem, - de meddig tart az ilyesmi? Csak a míg újdonság; mihelyest mindenki elmondta ítéletét felőle, megszűnt érdekes lenni, s többé senki sem törődik vele. (…) Tehát ez az én esetem nem lesz hallatlan, képzelhetlen dolog, kivált miután most már úgy is az egész világ tudja, vagy legalább megközelitőleg, mily szerencsétlen házaséletet éltünk Árpáddal. (…)
Reszketve várja válaszát boldogtalan s a sors által annyit zaklatott leánya
Julia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése